Újjászületés

Egy gyönyörű lélek térképét festhettem meg. Lassan indult, majd hirtelen kinyílt, kibontakozott előttem. Erős színek és szimbólumok érkeztek: lótusz, jin-jang, sárkány, Teremtő szeme. S csak pislogtam, hogy is helyezzem ezt a vászonra, hogy valóban tolmácsolni tudjam azt, amit a Forrás üzen.


Huuuu hosszú lesz….. 😍😍😍😍…. de Te aki türelemmel olvasod, biztos leltél valami gyógyítót, felpezsdítőt, esetleg ébresztőt a képen.
A lélek fejlődésének körforgásába pillanthatsz most be. Vannak olyan régi lelkek, akik már egyszer megfejlődték amit kellett, visszaolvadhattak volna a Forrás egységébe, de szeretetük kifejezéséül újra bevállalták ébredett lélekként a földi létet és azt, hogy gyógyítják a Földet és az embereket. Nem emlékeznek küldetésükre tisztán, de van egy állandó belső elhívásuk az Isteni dolgok felé, az Egység felé, s ahogy haladnak önmaguk megismerése útján, úgy emlékeznek teljes valójukra és feladatukra.

Ezen lelkek jelenleg a Forrástól érkező rezgéseket, energiákat, fénykódokat horgonyozzák le a Föld mélyébe, Gainak és az őt alkotó kristályoknak, hogy megújítsák a Föld kristályrácsának szerkezetét. Igazából ehhez kapcsolódik minden földi dolog és létező. Földanya pedig hálából bőséggel látja el az élőket, s folyamatosan küldi szeretetét a Forrásnak. Ezt a körforgást làthatod a Sárkány körüli ezüst és arany fénykódokban. A Sárkányok bölcsessége segíti ezt a folyamatot.

Az itt látható sárkánykígyó ébreszti a szent szakrális teredet, a teremtő erőidet és gyógyító képességeidet.

A bíbor, a lila rezgése nélkülözhetetlen a felemelkedéshez, élj az erejével. Láthatod a csodás újjászületést mutató lótuszvirágot is, mely életről életre elkísér. A tiszta érzelmeket mutatja, a víz felé emelkedő virág az érzelmeink uralását /kiemelem nem elnyomását/ jelzi és segíti.

Újra és újra testet öltesz hogy tökéletesedj, míg a fény és árnyék egységbe nem kerül benned. S mikor szövetséget kötnek, egység lesz benned újra. Az egységben kibontakozhatsz és megélheted igaz feladatodat, felemelve s megélve Önmagad, utat mutathatsz másoknak.

A valódi lélek születése, kibontakozása érezhető a képen a lótusz és a sárkány kapcsolódásával.

Újjászületés Egységre Hangoló Lélektérkép Sándor Szilvi 2021

A Forrás benned van, általa létezel, ő általad. Állandó változás, áramlás és körforgás vagy Te és Ő is. Halál és újjászületés.

Köszönöm, hogy megalkothattam Hajnalka Horváth ! Hozzon áldást! Légy büszke arra, Aki Vagy!
Csatornázta és alkotta Szilvia Sándor