49 kézzel festett fénykártya egy belső úthoz, amely a saját középpontod felé vezet
Elérkezhet az életünkben az a pont, amikor már nem újabb tudásra vagy válaszokra vágyunk, hanem szeretnénk tisztábban látni önmagunkat. Sok mindent megtanulunk, megtapasztalunk és megértünk az évek során, közben azonban könnyen elveszhet a kapcsolatunk azzal a belső tudással, amely mindig is ott volt bennünk.
Az Egységre Hangoló Csillagkapu fénykártyák ebből az emlékezésből születtek. A 49 kártya nem jóskártya, és nem a jövődet szeretné megmutatni. Egy olyan belső utat alkot, amely lépésről lépésre vezet végig a személyes rétegeken, hiedelmeken, vetítéseken és illúziókon keresztül a saját középpontod felé.
Oda, ahol egyre tisztábban találkozhatsz azzal, aki valójában vagy.

Kézzel festett képek és lecsatornázott üzenetek
A Csillagkapuk alapját kézzel készült festmények adják, amelyek intuitív vezetettségből születtek. A képekhez lecsatornázott üzenetek kapcsolódnak, így minden kártya egy sajátos képi és energetikai világot hordoz.
A színek, geometriai formák, vonalak, pontok és szimbólumok nem azért vannak jelen, hogy egyetlen megfejtést adjunk hozzájuk. Inkább a belső érzékelést szólítják meg. Amikor kihúzol egy kártyát, érdemes először egyszerűen figyelni, milyen érzést vagy gondolatot indít el benned, és csak ezután elolvasni a hozzá tartozó üzenetet.
Így a kártya nem helyetted ad választ, hanem segíthet közelebb kerülni a saját válaszaidhoz.






49 kapu, 7 egymásra épülő kapucsalád
A Csillagkapu fénykártyák 49 lapból, hét kapucsaládból állnak. A rendszer egy fokozatos belső utat rajzol ki: a személyes történetünktől és az azt meghatározó mintáktól indulva egyre mélyebbre vezet önmagunkban.
Az út során találkozhatunk olyan rétegekkel, amelyek meghatározzák, hogyan látjuk önmagunkat, a kapcsolatainkat és a világot. Ahogy ezek tudatosabbá válnak, lehetőség nyílik arra is, hogy elengedjük azt, ami már nem a valódi lényünket tükrözi.
A folyamat végső iránya a belső középpont, ahol az illúziók és vetítések mögött felismerhetővé válhat az örökkévaló belső lény, az eredendő Egység.

Hogyan használhatod a kártyákat?
A Csillagkapukat húzhatod egy konkrét kérdésre, de akkor is, ha egyszerűen szeretnél ráhangolódni arra, ami az adott napon fontos számodra. Néhány csendes perc után válassz egy lapot, nézd meg a festményt, figyeld meg a tested és az érzéseid reakcióit, majd olvasd el a hozzá tartozó üzenetet.
Nem szükséges minden nap új kártyát választanod. Egyetlen Csillagkapu akár napokon vagy heteken keresztül is elkísérhet, miközben az üzenete más-más rétegeket érinthet meg benned.
A kártyákkal meditálhatsz, használhatod őket önismereti munkához, vagy egyszerűen tarthatod magad mellett azt a lapot, amelyik valamiért megszólított.

Egy kártyasorozat az emlékezéshez
A Csillagkapuk segítenek felismerni, hogy egy adott élethelyzetben hol tartasz, mire van most szükséged, mit szeretne megmutatni a lelked, és hogyan tudsz újra kapcsolódni valódi lényedhez, igaz önvalódhoz és az Egységhez. Emlékeztetnek arra a belső tudásra, amely mindig is benned élt.
Az alkotásuk során újra és újra azt éreztem, hogy nem csupán én festem ezeket a lapokat, hanem rajtam keresztül szeretnének megszületni. Lépésről lépésre, kapuról kapura érkeztek, míg végül egy teljes, élő rendszerré álltak össze.
Most pedig végtelen hála tölti meg a szívemet, hogy megalkothattam és lehorgonyozhattam ezeket a fénykártyákat, ezeket a Csillagkapukat a földi térbe.
Megszülettek.
Elengedtem őket és most már úton vannak felétek.
Lépj be a Csillagkapuk világába, és kezdd el a saját belső utazásodat.
Egységre Hangoló Csillagkapuk – Alapcsomag tartalma:
49 Lélekaktiváló fénykártya, a díszdoboz és a hozzá tartozó, 70 oldalas útmutatófüzet, amelyben megtalálod mind a 49 Csillagkapu leírását, kulcsszavait, megerősítő mondatait, valamint a hét beavató kör bemutatását.
Az alapcsomag önmagában is egy teljes, élő rendszer, amellyel útmutatást kérhetsz egy adott élethelyzetre, meditálhatsz, hangolhatod a teredet, a vizedet, vagy egyszerűen kapcsolódhatsz a jelenben számodra legfontosabb minőséghez.
Egységre Hangoló Csillagkapuk – Bővített Beavató csomag
Ez a csomag tartalmazza a 49 Lélekaktiváló fénykártyát, valamint egy mélyebb, kibővített digitális tananyagot a lapok részletesebb üzeneteivel és a hét beavató kör tanításaival.
7 fénynyelvi hangolás,
egy vezetett meditáció,
valamint egy szeretettel, kifejezetten ehhez a rendszerhez megalkotott Csillagkapu illóolaj-keverék, amely segíti a ráhangolódást és a kapuk rezgésterébe való mélyebb belépést.
Melyik csomagot választod most, előrendelésben?
-
Egységre Hangoló Csillagkapu fénykártyák – beavató csomag
Original price was: 27900 Ft.25900 FtCurrent price is: 25900 Ft. -
Egységre Hangoló Csillagkapu fénykártyák alapcsomag
Original price was: 17900 Ft.16900 FtCurrent price is: 16900 Ft.



