Ahogy elkészült A NAP LEÁNYA lélektérkép, egyre inkább azt éreztem, hogy itt a Nap és a Víz találkozása a legerősebb üzenet.
Szól a Napról, a vízről. Az áramlásról. Arról a különös belső emlékezésről, amikor valami mélyen bennünk egyszer csak azt súgja: hazatalálok önmagamba.
A Nap nem egyszerűen egy égitest, hanem egyfajta kapu is. Ezért is került olyan hangsúlyosan a térképre. A spirállal pedig szerettem volna azt is megmutatni, hogy ez a fény nemcsak fentről érkezik, hanem mozdul, áramlik, átjár, és rajtad keresztül valahogy formát is ölt. Dimenziókapu. A Víz, mint emlékezés és hazatérés. Mintha lenne benned egy nagyon mély réteg, ahová időnként le kell merülnöd. Oda, ahol már nincs szükség annyi szóra, magyarázatra és értelemre. Csak érzékelés van, csend és valami nagyon ősi tudás.
Talán ezért érkezett hozzád a bálna is. A mélység őrzőjeként, aki képes egészen mélyre merülni, mégsem veszíti el a kapcsolatát a fénnyel és a levegővel. És persze ott van benne a hang, a rezgés, a vízen keresztül messzire elérő hívás is. Nekem valahogy azt üzeni rólad:
Van benned egy hang, amely régebbi a szavaidnál.
A középen álló nőalakot pedig szinte Vízangyalként érzem. Nem különül el a víztől, hanem belefolyik, miközben a szárnyai az Ég felé nyílnak. Mintha ő lenne az összekötő a két világ között.
És talán ez az egyik legerősebb üzenete a térképednek:
Neked nem kell választanod a magasság és a mélység között.
Nem mindig felfelé vezet az út a Fényhez. Néha éppen lefelé. A testbe. Az érzéseidbe. A saját belső óceánodba. A mélységed nem eltávolít a Fénytől – lehet, hogy éppen ott találkozol vele a legigazabban.
Nap – Fény – Nő – Víz – Bálna – Mélység – Emlékezés.
És mindez mégsem lefelé vagy felfelé halad, hanem körbeér. Mint a spirál. A Nap leánya vagy, aki emlékszik a Vízre. A Nap fényét leviszed a Mélységbe,
és a Mélység bölcsességét visszahozod a Fénybe.
Nap lánya
Ahol a Nap a vízhez ér,
ott benned valami hazatér.
Fény csillan a hullámokon,
s lelked megpihen a partokon.
A víz emlékezik helyetted,
elmossa, mit már letehetsz.
A Nap pedig aranyba von,
és új fényt gyújt a homlokodon.
Ha sza te ma yerra – szól,
mélyről egy ősi hang dalol.
Ha sza Terra inna méya,
Föld ölel, és hív a fénybe haza.
Szettva Ana – csenddé válik,
ami fájt, most messze száll itt.
Ana méya – újra érzed:
nem kell keresned az egészet.
Teyata Amana – szíved felel,
a víz lágyan magához emel.
Terrana Seraya – fénybe fon,
Nap ragyog át minden hullámodon.
Mert benned él a Nap s a tenger,
a mélység, mely mindent átölel.
Benned a part, az ég, a táj,
ahol a lelked önmagára talál.
Imma szo ta sherra maya –
hullám viszi messze a mába.
S ahol a fény a vízre hajol,
ott a lelked halkan így dalol:
Áramlok, fény vagyok, élek,
a vízzel együtt hazatérek.
Nap vagyok, tenger és ragyogás,
bennem él az örök áramlás.
És ha olvasás közben megmozdul benned valami, ha ismerős a víz hívása, a Nap fénye,
ha a lelked egy pillanatra azt mondja: igennnn
akkor lehet, hogy ez ma neked is szól.
Vidd magaddal.
Szeretettel:
Szilvia Sándor
Egységre Hangoló Test-Lélek-Szellem Központ
