Egységre Hangoló Portéka

Kinyílt számomra egy hihetetlen új világ az elmúlt években. Az Égiek közvetítőjeként alkotásaimon keresztül horgonyzom le mindazt a rezgést és ismeretet, amivel gyógyítani és ébreszteni kívánják az emberiséget. Ajándékként és áldásként élem meg, hogy rajtam keresztül üzennek versek és különböző alkotások formájában. Új kihívás, hogy minél több emberhez eljusson a neki szánt tudás, információ. Mindenki mást lát, mást hall és érzékel, így számtalan különböző formában közvetítek.

Ajándékként kaptam a Forrástól azt a képességet, hogy meglátom az apró dolgokban is a szépséget, a csodát és az egységet. A pár évvel ezelőtti életmentő műtétem után, egyszerűen más szemmel látom a világot, ami önmagában is nagy ajándék, de hogy meg is formálhatom és megfesthetem őket, az már számomra megtisztelő.
Az érzékeléseim alkotás közben kiéleződnek, erősödnek, megérzem mások lelkét, energetikai rendszerébe láthatok, segítő képeket kapok különböző életutakhoz, fény nyelvi kódok érkeznek a kezeimen keresztül és felrezegtetik az összes alkotást.
Ezek a képek, mandalák, lélektérképek, egyedi természetes alapanyagokból készült portékák az EGYSÉG-re hangolnak minden teret és a tulajdonosát is. Találd meg te is a saját útmutató és energizáló Egységre Hangoló Portékádat.

Fenntartom a jogom, hogy az általam alkotott Egységre Hangoló portékákról és a hozzájuk tartozó Forrás üzenetekről fotókat és bejegyzéseket oszthatok meg internetes felületeken, mivel a célom az útmutatás és mások segítése. Minden egyéni alkotás más úton járóknak is szól. Köszönöm a megértésed kedves vásárlóm!

  • lélektérkép 30*30

    Angyalságok (11)

    Eljött az idő, hogy szárnyra kelj! Nyisd meg erőid, képességeid, angyali bölcsességed itt a földi létedben. Itt az idő arra, hogy ehhez támogatást kapj!
  • Csakrasorok (5)

    Egyedi csakrasorok, többféle formában, amelyek a teret nem csak dekorálják, hanem harmoniát hoznak, az arra járókat pedig emlékeztetik arra, hogy figyeljenek saját rendszerük harmóniájára. Tudtad, hogy testedbe kódolt energiarendszereidet tudatossággal és odafigyeléssel magad is tudod harmonizálni? Ha szeretnéd jobban megismerni csakráidat, iratkozz fel hírlevélre és küldöm az Ismerd meg csakráidat ajándék füzetkét, amelyből alapvető ismereteket szerezhetsz arról, hogy tested mely pontján milyen jellegű energiaáramlás folyik, és azt hogyan tudod harmonizálni, aktiválni.
  • Egységre Hangoló Fénykártyák dobozban

    EHF Kártyák (2)

    Az EGYSÉGRE HANGOLÓ FÉNYKÁRTYÁK multidimenzionális fénykódokat tartalmazó, egyedi festett kártyalapok, melyek segítenek a gyógyító mechanizmus beindításában, a felismerésekben, a lélekkel való kapcsolódásban. Sejtszintű változásokat képesek elindítani a szervezeteben, dimenziókapuként működnek, melyek megnyílnak arra a térre és időre, ahol az adott sérülés rendeződni képes. Kiolvashatod belőlük a mindennapi égi útmutatást, valamint rezgésükkel kezelheted önmagad, s a körülötted levő életteret is. Kapuként nyitnak önmagad teljességére. A kártyalapok az 5 elem rendszere szerint érkeztek, minden elem 4 színes lapot tartalmaz. Megtalálod benne a Föld, a Levegő, a Tűz, a Víz kártyáit és üzeneteit, és az egységet hozó Szer-elem koronázza meg az egész csomagot.
  • Mesefa életfa Sándor Szilvi

    Életfa mesefa (3)

    Az új életfáimat elneveztem Mesefának, mert mind mesél nekünk. Mindenkinek mást és mást üzennek leveleikkel, virágaikkal, színeikkel. Ágaik másként karolnak téged és engem. Egy közös bennünk: az élet szépségéről mesélnek annak, aki kinyitja rá a szívét.
  • Lélektérképek (6)

    A Lélektérkép feltárja lelked egy szeletét, hogy miért vagy itt a Földön, mi a feladatod és erőt ad ahhoz, hogy valóban megéld mindazt, ami és aki vagy. Egy energiakapuként képes működni , mely által a megrekedt energiák beindulhatnak, a beragadt élethelyzetek kitisztulhatnak. Lélektérképed mellé verses vagy szöveges Forrás üzenetet is rendelhetsz. Szeretnél Te is hangolódni hasonlóval? Elég bátor vagy ahhoz, hogy tükörbe nézz lélektérképed által? Kész vagy a változásra? További részletek itt: https://sandorszilvi.hu/hogyan-keszulnek-az-egyeni.../
  • TÁPLÁLÓ ÉLETFA - nyomtatható egységre hangoló lélektérkép

    Nyomtatható kép (14)

    Nyomtatható egységre hangoló mandalák A lélektérképek általában egy bizonyos ember számára készülnek, neki szól az üzenet is, ami általában verses formában érkezik. De amint a közösség tagjai meglátták ezeket a képeket, kiderült, hogy a feladatok, célok, tanítások nem csupán azt az egy személyt érintik meg, akinek készült. Több ember is jelezte, hogy úgy érzi, mintha egy bizonyos kép az ő számára készült volna, az ő érzelemvilágához szólna, úgy hoz számára megerősítést, motivációt, egységre hangolást. Ezért van most lehetőség arra, hogy akár otthon is kinyomtathasd magadnak azt a képet, amelyik megszólít téged, és érzed, hogy jó ránézni, vagy dolgod van vele.
  • Régiségek újrahangolva (1)

    Imádom használni a természet adta kincseket, a két kezem és minden érzékem az alkotásokhoz. Időnként mégis élek a modern dolgokkal is, mint például egy jó minőségű vászonnal, akril festékekkel, ecsetekkel, műgyantával, drótokkal. A lényeg az összhang és az üzenet! Nézz meg néhány alkotást. Vannak Angyalságok, Balatoni csodák, vannak műgyantával kiegészített régiségek is. Ízleld, szemezz velük, érezd meg őket :-)! Neked mit üzennek? Vagy várod még a sajátod?