Azok hegyezzék ki érzékelésüket erre a képre és üzenetre, akik túlosztották magukat, esetleg nem találták meg a valódi védelmet, s forrásukat.
S még Te is figyelj, ha nem jöttél még rá, hogy Egy vagy Istennel 🙏💙
Szeretet a Védelem
Gazdag lelki világú és múltú úriembernek készült ez a különleges Lélektérkép.
Aprólékos, összetett munka volt, annyi részlet van benne, hogy magam sem tudom elképzelni honnan jön ennyi infó.
Most itt fekszik mellettem az alkotás, s kezemmel érintem részleteit, az apró kis üzeneteit, de a titkokat mélyen őrzi, s ott fejti majd ki teljességét ahova tartozik.
Nekem csak néhány dolgot súgott meg.
Különleges átutazó vagy a Föld nevű bolygón, s épp kipróbálod milyen emberként létezni.
Többezer éves értéket, tudást és bölcsességet viszel lélekmagodban, de ez itt nehezen nyer értelmet, kevesen fogadják be jól, nehezen átadható. S mégis odaadod mindened az embereknek, akkor is mikor már úgy érzed nincs benned több. Pedig van, csak az áramlás szűnt meg. Az öröm és a saját forrásod csatornái zárultak le. Mikor azt éled meg, hogy adsz és adsz, de nem jól élnek vele, sőt elvennének még többet belőled vagy abból ami te vagy, szíved összeszorul, s az áramlás szűkül. Észrevétlenül zárod egyre szorosabbra a védelmi kaput szíved s lényed körül. Egyre kevesebbet érzékelsz az örömökből, úgy érzed meg sem érdemled, vagy teljesen elkerülnek.
A Szeretet szolgálatában állni nagy felelősség, de egy emberként nem mentheted meg a világot, de megmentheted magad, hogy fényeddel utat és példát mutathass másoknak.
Ehhez meg kell lásd a belső erőd és fényed újra, érzékelned és fogadnod kell a mögötted levő támogató ősök erejét. Élővé kell tenned a feletted szálló égi erőkkel a kapcsolódást, s hálával élned kell a talpaidat megtartó földi forrást is.
Bent, kint, fent és lent a 4 legfontosabb irány, melynek közepe te magad légy a szeretet által.
Szeretet önmagod felé megemel, élővé tesz, s megengedi, hogy válaszd az örömteli életet, amiben fontos a létezésed. Tudnod kell nemet mondani, választani, s a döntéseidet időnként felülírni. El kell fogadnod, hogy Isten fontos része, s gyermeke vagy, s érezd meg újra szíveden keresztül a kapcsolódást vele.
A kapukat, falakat, csapóajtókat, tüskéket feledd el, s legyen a szeretet és a hit a védelmed.
Lásd magad ahogy kiterjesztett szívfényedben állsz, fényed elér a Föld középpontjáig, átkarolja őseid, múltad és minden földi életed összes pillanatát. Fényes gömbödben ott szárnyal veled angyali segítőd Michael, átadja neked fénylő kardját, tudva, hogy veled van az erő. Szikrázó fényedben megcsillan sárkányod szeme, majd megmutatja teljes valóját, ne várasd, repülj vele. S mikor tovább nézel a horizonton látod, hogy veled ragyog a Nap és a Hold, s érted az üzenetüket.
Érzékelheted, hogy a Földet védő fényes háló része vagy, s más hasonló fénylő pontokkal együtt szövöd és tartod azt, csupán létezéseddel. S pillanatra megláthatod a szenvedély tüzét, mely nem félelmetes többé, mert szíved hangja most már mindig vezet, s tudod, hogy minden érted van. Sugaraid eléd vetítenek más bolygókat, s az univerzum végtelenségét, ahol szintén létezel, most és mindig.
Látod? Érzed?
Kitágultál szíveddel a végtelenbe, átkarolva a Minden-s-éget, sugaraiddal elérve a Forrás minden létező pontját, s most eggyé válsz vele az ittben és a mostban:

Nincs már tér sem idő,
csak Te vagy, vagy csak Ő,
A mindet megteremtŐ,
A végtelenbe érŐ, Isteni erŐ,
A mindenséget átszeretŐ.
Te vagy Ő,
S általa a VédelmezŐ,
Önmagát szeretŐ,
Végtelen erő.
Közvetítette és alkotta Szilvia Sándor
Egységre Hangoló Baráti Kör
Megrendelésre készült 40cm kör Lélektérkép. Szeretnél hasonlót, vagy valami egészen mást? Itt nézz körül.