A Szer-elem a kulcs az Istenhez. Dimenziókaput nyit magasabb régiókba, lehetőséget ad a fejlődésre, s a teljessé válásra.
Egy olyan párnak készült ez a Lélektérkép, akik bejártak külön-külön egy hosszú utat, s most jutalmul találkozhattak az itt és most állapotában. Két lélek, akik felismerték egymást, régről. Akik egymás szemébe nézve tudták, hogy a fárasztó út után megpihenhetnek. Megdolgozták magukban a múltat, lerakták a sérüléseikhez kapcsolt berögzült szokásokat, s a marcangoló érzéseket. Ugyan megannyi generációs terhet hordoznak a gyökereikben, törzsükön láthatók a jelen életbeli apa és anya sebek, a korábbi kapcsolódásokban szerzett bántások, de ez a két bölcs lélek előnyt kovácsolt ezekből a sérülésekből. Megdolgozva magukban az önszeretet által, csodás díszekké, útjelző lámpákká, fényes csodákká alakították át.
Mindig is kapcsolódtak, hisz gyökereik a Földben és ágaik az Égben találkoztak, s most a Szer-elem által újra emlékeznek teljes valójukra, s egymásra. Napról napra nyílnak ki bennünk az emlékek, a pillanatok megélése által.
Két csodás faként láttam őket, mindketten lehorgonyozzák az égi rezgéseket a Földanyának, saját munkájukon és csatornájukon keresztül.
Együtt pedig exponenciálisan megnő az erejük, mikor találkoznak a vizek kisimulnak, a természet megpihen, az emberek mosolyognak, s a Nap kapu megnyílik Istenhez. (A Nap megnyitja a csodálatos női szakrális aranykaput, mely világokon át lépteti azt, kit beengedett ölén keresztül. 😍🙏) A hidat a szerelmük megélt pillanataiból szövik ők, a mosolyból, a megtartó erőből és a bizalomból.
Együtt csodákra képesek, akkor is mikor elfekszenek a fűben, Földanya testén, s a csend hangjait átélik.
Fontos üzenet, hogy a fák, az erdők, a tavak, s a hegyek az otthonuk, ha megfáradnak itt mindig újra meglelik az igazat és a Forrást.
Baloldalon álló nő felett a Hold fénye szövi menyasszonyi fátylát, mely szolidan elfedi arcát. Ezt a fátylat csak a valódi férfi tudja fellibenteni, a szerelem erejével, kinek jutalma a nő kincsei, mosolya, s feléledő játékossága és szenvedélye.
A fátyol felemelkedik, s újra meglátja milyen szép ő maga, mennyi kincse van, s nyílik az ölelésre. S ebben a térben a férfi leteheti kardját a földre, harcaiból megpihenhet, s a szerető karokban és a nő ragyogó ölében feloldódhat.
Meséjük a Forrástól érkezett:
Fény és szeretet voltam, magamból mindenkinek adtam. Engedtem, hogy bántsanak, kifosszanak. S lassan széthullottam ezernyi fényfoszlányra. Darabjaim, Szent János bogárként szétszéledtek a négy égtáj felé. Elvesztem. Hitem elhagyott. Nem leltem fényem. Nem láttam önmagam.
Egyszer egy hang belülről kérlelt, hogy emlékezzek a fényre, a szeretetre, s önmagamra. Hallgattam erre a belső hívásra. Kértem a Tűz elem urát, s vele megkerestem szunnyadó tüzem egyetlen parazsát magomban. S hívtam a levegő urát, hogy szítsa fel tüzem, hogy saját utam megvilágíthassam. S ekkor a láng újra éledt, s el kezdtem őrizni, majd táplálni. A Föld elem ura megláttatta velem a Földanya bőségét, csodáit, szeretetét s ekkor élni akarásom visszatért. Megértettem, hogy minden élő lentről felfelé nő, növekszik, én is így tettem.
Majd elmerültem a vizek Szent habjaiban, megmártóztam bennük. A kiszáradt testem és sejtjeim újraéledtek. Régi sérüléseim szilánkjai harmatcseppekké váltak, nem hasítottak többé. Lelkem darabjaimat megleltem. Eggyé váltam újra fényes részecskéimmel, visszahívtam magamhoz az erőmet. Fényemet már rendíthetetlenül őriztem és szüntelenül tápláltam. Gyökereimet megtaláltam magamban, már nem kint kerestem, erőmet már nem helyeztem kívülre.
Megtanultam áramolni a Forrással, s szívem középpontjában megpihentem, ha nagy volt a zaj odakint.
Újra éreztem az egységet önmagamban, már nem féltem, s nem akartam semmit, csak áramlásban léteztem. Ebben a teljességben megnyílt újra a szívem, s megláttam csodás szemed, melyben felfedeztem önmagam gyönyörűségét. Bár már tudtam, hogy különleges vagyok, de ilyen szépnek, erősnek, jóságosnak még sosem láttam magam, mint a szemeiden keresztül. Te lettél az otthonom, hitemet meggyógyítottad, bizalmam végtelen lett, szeretet folyik az ereimben újra.
Eggyé váltunk, önmagunkat nem feledve, nem feladva, csupán összeadva.
Megtartalak,
Te megtartasz,
Felemellek,
Te felemelsz,
Áramlunk az örök létben,
Az Ég és a Föld jegyességében,
Menyegzőnk szent pecsétje,
Ragyogás az Isten szemében.
Hold és Nap szövetsége
Terel szívünk közepébe
Innen fényünk kiáradva
Készen áll a varázslatra.
Szeretlek,
Te szeretsz,
Emlékezem,
Te emlékeztetsz.
Istent felfedezem,
Bennem,
S benned,
Lelkünk egybeérve emeli a Földet.
Készítette és csatornázta:
Sándor Szilvia
Egységre Hangoló
Hálás vagyok, hogy megélhettem általatok a szeretet megtartó erejét 🥰🙏
Neked is lehet egyedi lélektérképed, nézz körül itt.
