Te miben fejlődtél mostanában? Képes vagy meglátni a valódit? Hazudsz még magadnak? Táplálsz még elavult kapcsolódásokat?
Az elmúlt hetekben erős Napkódok érkeztek, mindenkiben az önszeretet bugyrait piszkálta meg, más és más sztorikon keresztül. Bennem is elindult egy belső zajlás és ez egy erős gyógyulást hozott, sok elengedéssel, megengedéssel. Immár megengedem, hogy a ‘vagyok, aki vagyok’ jelenlétében és rezgésében létezzek itt és most. S minden pillanatban.
Mi történt? Mit piszkáltak meg bennem a Napkódok?
Az elmúlt hetekben tűnt fel, hogy ugyan felém özönlenek a kérések, kérdések, a panaszok, a mesélések, de tőlem oly kevesen kérdezik meg: ‘te hogy vagy?’ El kezdett zavarni, fájni, bántott, idegesített, még mérges is voltam… Azt éreztem, elfáradtam mások történéseiben, az állandó meghallgatásban, a rám zúduló segélykiáltásokban.
A belső csend meghozta a választ erre is.
Állandó ‘segítő’ jelenléttel voltam ott minden kapcsolódásban, távoliban és a nagyon közeliben is, ha kérték, ha nem. Ezt én éltettem, közben a bennem élő emberi részem meg totálisan levédtem, elzártam, háttérbe szorítottam, láthatatlanná tettem, még magam előtt is.
Megértettem hogyan működöm most. Átszerettem magam. Levettem a láthatatlanná tevő köpenyem. Az önszeretet megengedi, hogy az isteni rész kinyíljon az emberben, aki sokkal magasabb nézőpontból látja meg azt, amiben van.
Így megszületett a megoldás.
Átszerettem magamban azt a részem, aki mindig segít, megment, támogat, s megnyugtattam a lelkem, s emberi részeim, hogy ugyanezt a gondoskodást most megadom magamnak. Ekkor el tudtam engedni ezt a részem, aki állandóan segítő kíván lenni, hisz nem ez a valódi énem, ez egy részem csupán, aki most meggyógyult.
Ki tudom mondani, hogy megengedem magamnak a ‘vagyok, aki vagyok’ jelenlétet, egyszerűen csak az örömteli létezésben áramlok a Forrással itt a földi létben, és lelkem létezésének minden síkján, minden térben és időben, és ez így van, mindig, mindenkor, bármit is hozzon a számomra.
Engedem. Hitem végtelen és erős. Hiszem és tudom, hogy ez így jó.
A megengedés kinyitotta végtelen fényem, szívem, leszakadt az a terhelt háló rólam, amit a bennem lakó ‘segítő’ éltetett. Fényem pont oda ér, ahova kell, pont annyi ember útját világítja amennyit kell, pont az látja meg, aki tud vele élni, mert hiszem az isteni rendet.
S milyen érdekes a tükröződés a világunkban, amint ezt megengedtem magamnak, megjelentek azok, akik valódi érdeklődéssel kérdezik meg, hogy vagyok. Örök igazság, hogy ami bent az kint, s ami fent az lent.
Így ha valami zavar a környezetedben vagy bánt téged, vagy nem esik jól, nézd meg, hogy benned hogyan működik ez a téma. Dolgozz vele, írd felül, gyógyítsd meg magadban és engedd meg a változást. Meg fog érkezni.

Köszönöm mindazoknak, akik nem kérdezik meg, hogy vagyok.
Köszönöm azoknak akik szívvel és valódi érdeklődéssel megkérdezik, hogy vagyok.
Köszönöm, hogy elengedhettem az állandóan kapaszkodó ‘segítő’ énemet, véglegesen.
Köszönöm, hogy elengedhettem a nem tápláló, egyoldalú kapcsolódásokat.
Köszönöm, hogy gyógyulhattam, s látom, hogy mi tartozik hozzám.
Köszönöm, hogy kitisztult, hol van a problémám gyökere.
Köszönöm, hogy fontos lettem magamnak.
Mindannyian tanítók vagyunk egymás életében, ránk van bízva hogyan fejlődünk mások által.
Én általatok tanulom a végtelen szeretetet önmagam felé, s a szeretet szemüvegén és szűrőjén keresztül már másképp látlak benneteket is.
Hála hála hála értetek s minden tanulásért
A Napkódok gyógyító csillagkapu. Visz az önszeretet központjába. Összekapcsol a ‘Vagyok, aki Vagyok’ rezgéssel. Gyógyulj, fogadd be, ha a tiéd.
Szeretnél egyedi csillagkaput csillagüzenettel?
-
Csillagkapu, csillagüzenetek
12000 Ft