Hórusz és a Mágus

Különös éjszaka volt, a Hold fénye kékesen szórta rezgését a Föld minden pontjára. Átkarolta, megtartotta, ringatta. Végtelen nyugalom volt.

Egy hatalmas kapu állt ott, az Istenek földjén, melynek tetején Hórusz szeme ragyogott. Minden tudás, bölcsesség, s a transzcendentális érzékelés ott volt egyetlen pillanatban, Hórusz tekintetében.

Élt itt egy Mágus, aki nap nap után eljött a kapuhoz, évek óta meg-megállt Hórusz tekintete alatt, kereste a kulcsot, szemeivel vizslatta az átlépés lehetőségét, de nem jött meg a válasz, nem érezte meg a kapu, nyitó kódjait. Minden trükköt bevetett, sokat gyakorolt, végtelen tudást szerzett, rengeteg kísérleten volt már túl.

Eljött ma is, ott állt a Hold kék fényében, ruhájának fénye különösebb volt, mint eddig bármikor. Valódi arcát eddig sosem látta senki, a sötét csuklya eltakarta tekintetét, feje elnehezülve a tudástól mindig lefelé nézett, s testét húzta magához a föld mélye. Életkedve csak fogyott, hiába tudott már szinte mindent a világról, az Univerzumról, az Istenekről, a varázslatokról, nem lelte meg a boldogságot, az állandó keresés felemésztette lassanként.

Valamiért ez az éj más volt, mint a többi,

a Mágus mikor odaért a kapuhoz térdre rogyott, köpenyét a lágy meleg szellő megnyitotta, a csuklya leomlott a fejéről, a Hold fénye megvilágította az arcát, melyen egy könnycsepp folyt végig, ott térdelt hosszú órákon keresztül, néma csendben, arcán ezernyi érzelem jelent meg, majd feltört egy hang belőle. A mélységekből kiszakadó szívhangja volt ez, mely átrezegtette a kaput, a rajta levő jelek aranylóan kezdtek felfényleni, Hórusz szeme megnyílt, mozogni kezdett, s isteni rezgések szimfóniája csendült fel, melyek átrezegtették a Mágus testét, s ekkor elkezdett beszélni az éj különös fényében Istenhez:

Mindenható, oly sok helyen kerestelek, s ugyan mindenben felfedeztelek, de egyszer sem éreztem, hogy valóban megleltelek. Oly közel voltál, de a lényeg mégsem volt meg.

Hívsz magadhoz, érzem, hallom, s úgy gondoltam, ha belépek ezen a kapun meglellek téged, úgy igazán. Oly sokáig kutattam, mindent feláldoztam azért, hogy bejussak ezen a kapun, hogy hozzád elérjek. Nem maradt semmim, itt állok pőrén, megrogyva, büszkeségem és elveim feladva, meghajlok előtted. S most ahogy fejemet mellkasom felé fordítottam, meghallottam a szívem dobogását, lüktető hangját és egy pillanat alatt megértettem a lényeget. Fejem és tekintetem kintről befelé fordítottad, most, mikor már mindent feladtam, itt volt a pillanat, oly nagyszerű vagy, pontos, és megbocsájtó. Szeretlek. Szívem általad dobog, életem te adtad, életem neked köszönhetem, s most megéreztem, a lényeget. Te lüktetsz bennem, kint kerestelek, de te itt vagy bennem. A sejtjeimben, a vércseppjeimben, a könnyemben, a sikolyomban, a lélekzetemben. Érzem. Végre érzem. Élek. Veled. Általad. Benned. Bennem. Isteni. Isteni Én.

Ekkor szemével felnézett a Mágus, tenyereivel, szívét szorította, a Hold kékes fénye szemeit átragyogta, Hórusz aranyló szeme a Mágus homlokán megjelent, majd szívkapuját is átragyogta, s a kapu megnyílt előtte.

A Mágus beállt a kapuba, karjait széttárta, teste aranyló fényben tündökölt, életereje megsokszorozódott, arcán különös mosoly lett, tenyereiből áradt a varázslat gyógyító fénye és belesuttogta a szél áramlásába szavait:

Ím megleltelek, szívem kapuja megnyílt, a fényt választom, keresésem felcserélem a pillanat megélésre, a bölcsesség szívem fényében lakozik, a lélekzetem Te vagy, az Egységbe érkeztem, a mindentudás általad már bennem van, a teremtés én vagyok, fény és szeretet vagyok.

Ím megleltelek, szívem kapuja megnyílt, a fényt választom, keresésem felcserélem a pillanat megélésre, a bölcsesség szívem fényében lakozik, a lélekzetem Te vagy, az Egységbe érkeztem, a mindentudás általad már bennem van, a teremtés én vagyok, fény és szeretet vagyok.

Ekkor a kapu totális fénnyé változott, a fényben a Mágus is feloldódott, minden eggyé vált. A fény beborította a végtelen teret.
Egyetlen hang hallatszódott a Minden-s-égben:

OM.

Köszönettel és hálával készítette és csatornázta hozzá az üzenetet:
Sándor Szilvi
Egységre Hangoló