Fáklyahordozó

A Fáklyahordozó Lélektérképet ajánlom mindazoknak, akik mostanában belustultak, vagy nem találják céljaikat. Töltődj fel a Nap és a tűz erejével. 🔥


Drága Lélek fény vagy s fényeddel utat mutatsz. A Nap vagy beragyogsz mindent.

Megvilágítod a legeldugottabb és legsötétebb helyeket. Az árnyék és a fény benned él, emlékeztet arra hogy a kettő állandó harcát inkább fordítsd együttműködéssé. Mindig a sötét és a fény kettőssége által tanulsz jelen életedben. Fogadd el, legyen részed, ne ijedj meg a nagy feladatoktól. A fényt Istentől kaptad, öröktől fogva létezel, emlékezz. Csak hagyd, hogy a fény feloszlassa a sötétet. Az árnyékok feloldozásában a sólyom ereje segít. Szemével átlátsz a ködös és távolinak tűnő helyzeteken is. Kapcsolódj a sólyommal és repülj. Szemén keresztül láss rá mindenre, más nézőpontból.

A sólyom árnyékként mindenképp ott akart lenni. Most utólag olvasom mi mindent jelképez, isteni, hogy pont a Nap lányának képére varázsolhattam rá.

SÓLYOM

A sólymot a magyarok Isten és a Nap madarának, nemzeti azonosságuk legalapvetőbb szimbólumának tekintették.

Az ősi hitvilágban a sólyom Kök Tengrinek, az Ég Urának jelképes kifejezője és égi küldötte.

Kínában már Kr.e. 2000 körül is létezett solymászat. Misztikus gyorsasága, kecsessége, és éleslátása miatt kedvelték. Mozdulatok feletti uralom, türelem, lehetőségek felismerése, gyorsaság, pontosság jellemzi.
Először Egyiptomban tűnik fel, mint szakrális, hatalmi jelkép, az Ég Uraként az egész eget átfogó sólyommadár, szemei a Hold és a Nap, szárnyai átölelik az egész földet.

Ré Napisten fia Hórusz, akit sólyomfejjel ábrázoltak, és a felkelő napot személyesítette meg.

Tehát égi származással rendelkező szakrális uralkodók, fáraók, istenkirályok mögött és feje felett ott a szent Napsólyom, a Turul: az égi származást bizonyító totemállat.

Az Égi Sólyom, akivel az Ég költözött le a Földre. Szárnyalj vele drága lélek! mágusok (magyarok) szent állata a kerecsensólyom volt, de a későbbi időkben a hunok szent madarát, a turult is egyenrangúnak tekintették a kerecsennel, a két madárfogalom egybeolvadt.”

“A Sólyom szeme a Nap szeme, mely minden dolgot megvilágít. Legmagasabb énünk visszatükröződéseként ő a mindent látás, a mindent tudás és minden létezés. Az élet és a szent utak védelmezője, az ihletről gondoskodó lény. Azt üzeni, hogy tiszta látással minden dimenzión keresztül a dolgok lényegébe láthatunk.
Kulcsszavak: misztikus gyorsaság, éleslátás, hatalom, Nap, égi származás, lélekmadár, türelem, lehetőségek felismerése, fényesség, őrzés, ősatya, Ég Ura.”

Szárnyalj vele drága lélek! Tartsd magasra karod, s fáklyád fényét és melegét oszd meg azokkal kik hajlandóak veled tartani a valóság és a fény útján.

A Nap hű társad, fáklyád fényét táplálja, sose engedd kialudni. Engedd, hogy eggyé válj a Nap erejével és bölcsességével. Engedd magadba beavató kódjait és add át másoknak is. Ha kinyitod füled a Napra érteni fogod üzenetét.

Tűzvarázsló vagy, bárhol képes vagy feléleszteni az erejét. A pislákoló parázsból óriási lángokat csiholsz.
Tüzed néha pusztító… de kell az újjászületéshez, amit a Nap fényével segíthetsz.

A Nap minden nap felkel, s nem kérdezi mit miért, csak teszi a dolgát. Ragyog. Világít. Fényesít. Átmelegít. Perzsel. Kitör. S ha épp a felhőktől nem is látjuk, tudjuk ott van. Nincs bennünk kétely. Ilyen erős legyen a hited önmagadban, képességeidben és a Forrásban.

A Nap minden nap felkel, s nem kérdezi mit miért, csak teszi a dolgát. Ragyog. Világít. Fényesít. Átmelegít. Perzsel. Kitör. S ha épp a felhőktől nem is látjuk, tudjuk ott van. Nincs bennünk kétely. Ilyen erős legyen a hited önmagadban, képességeidben és a Forrásban.

Elválaszthatatlan tőled a fény, benned él, sejtjeidben cirkál.
Hihetetlen erővel töltött fel a Lélektérképed készítése, pedig nehezebb napjaim voltak. De egyszerűen a Nap ereje és a Te tüzed felmelegített és emlékeztetett arra, hogy mindannyiunk a Forrástól ered, s bennünk van a kulcs. Mindenki egyedi és megismételhetetlen.

Áldás az utadra Ágnes Lenti ! 🙏☀️🌞❤️


A Fáklyahordozó, vagy Újjászületés Egységre Hangoló Lélektérkép letölthető, nyomtatható változata itt elérhető:

Egyedi Egységre Hangoló Lélektérképet szeretnél? Itt válassz formát és méretet a megrendeléshez: