Az élet áramlás. Szeretek alkotni, az alkotás folyamata gyógyító a számomra, s igazi felszabadulást az hozza mikor megszületik a kép. Szeretem mikor elengedhetem őket oda ahova tartoznak.
Most is született egy Méh virág, a nőnek, aki hajlandó a bölcsességet választani.
Aki hajlandó lépéseket tenni a gyógyulásáért, s nem kintről várja a megoldást.
A méhünk terét érdemes folyamatosan tisztítani, tölteni, fényesíteni, hogy teremtéseink valóban megszülethessenek az ittben és a mostban. Egy régebbi írásom ide passzol, mert az Írisz a bölcsességet és a hitet erősíti.
Megérkezés.
A Bölcs nő megérkezik. Már nem akar. Létezik és hisz. A létezés örömében hisz. Tudja, hogy sosincs egyedül, a legmagányosabb órákban is érzi az isteni támogatást. Érzi és tudja a feladatát, éli és cselekvésben van. Már nem a férfi erőből teszi, hanem a női teremtő erővel és varázslattal. Nem vulkán már Ő, hanem a víz ereje, mely lassan formálja a folyó medrében és partján álló köveket.
Él a benne lévő Varázsasszony erejével. A szív bölcsességével is bír. Már nem fél a fájdalomtól, hisz tudja, hogy formálja őt. Nem tart már a haláltól, mert érzékeli, a halálon túli létezés gazdagságát. Képes a gyászra, az elengedésre, az örömre és a szerelemre, de mindenek előtt a megengedésre, hogy mindig azt élhesse, amire épp szüksége van.
Felismeri a tökéletlenségében rejlő játékosságot, elfogadja az árnyékos részeit, s hálát ad a fényességeiért. Képességeivel az isteni rend szerint sáfárkodik.
Önálló, de mer segítséget kérni. Saját gyökerei élőek, nincs szüksége mások által kapott hamis gyökerekre és ál ígéretekre. Sajátjait folyamatosan táplálja, melyek megtartják a nehéz órákban is. Törzse rugalmas, ha kell meghajlik, de el nem törik.
Ő maga a szabadság, mert együtt áramlik a Mindeséggel. Nincs már kétely, bizonyosság van. Hisz önmagában, mert tudja, hogy Isten szerves része, együtt alkotják az Egységet.
Szeretet van a szívében maga felé és minden létező irányába. Minden rezdülésében ott van Földanya megtartó ereje és szakrális bölcsessége, él a Föld bőségével, de sosem él vissza vele.
Szeret, nevet, létezik,
Isten csendjébe érkezik,
Nem kerget már álmokat,
Örömmel éli a vágyakat.
Szelíden lépked, rózsák nőnek a talpa nyomán,
Nem bizonyít már senkinek, látod ezt mosolyán.
Elégedett azzal, mit a sors elétárt,
Nem követel, s mindenben látja a napsugárt.
Szabadon táncol a tündérekkel,
Gyógyírt hoz a varázsszerekkel,
Hallja és érti a fák üzenetét,
Bőrén érzi Isten lélegzetét.
Érintésével megnyugvást hoz,
A mázsás terhek alól feloldoz,
Együtt áramlik a Forrás fényével,
Elfogadó önmaga lényével.
Árnyék és fény, születés és halál,
Tudja, hogy a kettősség dominál,
De az aranyközép mércéje szívében fénylik,
Az igazságot így előle el már nem rejtik.
Hiszi és tudja az Istent,
Az életre így mond Áment.
Szilvia Sándor
Egységre Hangoló Test-Lélek-Szellem Központ
